1848. március 17-én Petőfi Sándor a következőket írta naplójába: „Ez volt március 15-e. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben.”

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Mi, magyarok Petőfi Sándort, büszkén idézzük, és éljünk bárhol e bolygón, március 15-én rendre eszünkbe jutnak klasszikus sorai:

Rabok legyünk, vagy szabadok?

Ez a kérdés, válasszatok!

Őseink döntöttek és a szabadság mellett tették le voksukat és ezt nekünk utódoknak meg is kell őriznünk!

 

Kedves ünneplők!

Derék hőseink 1848. március 15-én, a Pilvax kávéházból útnak indulva robbantották ki a forradalmat.

Március tizenötödike mindenkinek valami mást is jelent. Kinek a Nemzeti Dal, kinek a 12 pont jut eszébe. Kinek Arany János, kinek Petőfi Sándor, kinek Jókai Mór sorai a fontosak, de hogy 1848. március 15-e a magyar szabadság születésnapja, abban úgy érzem egyet értünk.

Nemzeti ünnepünk ami politikai hovatartozás nélkül egy zászló alá kell hogy állítsa honfitársainkat – pont úgy, ahogy 168 évvel ezelőtt történt. Az újságíró együtt harcolt a politikussal, a történész a költővel és az íróval. A konzervatív, arisztokrata származású Széchenyi István ugyanazt vallotta, mint a liberális, köznemesi sorból származó Kossuth Lajos. Sőt, ugyanazt, mint a jobbágyi kötelékből felemelkedett Táncsics Mihály. Mindegyikük egy szabad, független Magyarországot akart, mindegyikük le akarta vetni hazánk válláról a Habsburg trón terhét.

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen ma nem kell fegyvert emelnünk semmilyen idegen elnyomó ellen. Se német, se szovjet elnyomás nem nehezedik ránk. Az idők során magyarok tízezrei adták az életüket a szabad hazáért az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején. Nekik is köszönhetjük, hogy jogállamban élünk egy olyan országban, ahol véleményszabadság van. Ezt a szabadságot és önállóságunkat most is meg kell védenünk és nem engedni, hogy mások, idegenek elvegyék tőlünk.

 

Tisztelt egybegyűltek!

Görgey Artúr katonái a szabadságharc idején átvonultak Hidegkúton. Ennek emlékét tábla is őrzi itt a templomunk falán. A tábornok eredetileg vegyész volt, de mindemellett katona, honvédtábornok, egy ideig hadügyminiszter is, a 48-49-es szabadságharc idején pedig többször is a honvédsereg fővezére, akit a szabadságharc leverése után Ausztriába internáltak. Ott írta meg memoárját, és onnan tért haza a kiegyezés után 1867-ben. Hosszú életet élt: 1916-ban, 98 évesen, V. kerületi otthonában hunyt el. Adózzunk tisztelettel az ő emlékének is!

 

Tisztelt ünneplők!

Mint minden közösség életében, úgy a mi, lokálpatrióta pesthidegkúti közösségünkben is van egy olyan pillanat, amikor meg kell állni számot vetni, és előre, a jövőbe tekinteni. Hogyan őrizzük meg a hőseinktől kapott szabadságunkat? Mit teszünk a mindennapi életünk békéért? Mik a feladataink? Hová tartunk?

Mi képviselők, dr. Láng Zsolt polgármesterünkkel együtt 2014 októberében harmadszor kaptunk önöktől bizalmat. 10 éve tartó munkánk gyümölcse kerületünkben már sok helyen beérett. Eredményeink itt Pesthidegkúton is megtalálhatók. Nagyban zajlik a Klebelsberg kastély felújítása, átadtuk a Pokorny József Sport- és Szabadidőközpontot. Bízunk benne, hogy hamarosan megvalósul a több évtizedes álmunk és letesszük a hidegkúti uszodánk alapkövét is.

Közösségünk összetartó erejére támaszkodva lépkedünk egyre feljebb. Hiszem, hogy ez a közösség oly erős, mint amilyen a márciusi ifjaké volt. Hiszen mint mindannyian, ők is a közösség, a nemzet érdekében cselekedtek a lehető legjobb tudásuk és szívük szerint abban a történelmi pillanatban.

 

Tisztelt ünneplő Társaim!

A márciusi ifjak bátorsága, a márciusi ifjak szabadságba vetett hite példaként, mintaként szolgált őseinknek, és példaként kell hogy szolgáljon nekünk, gyermekeink és unokáink számára is!

Ne feledjük: a márciusi ifjakra tetteik nélkül csak lázongó forradalmárokként emlékeznénk. Cselekedeteik és a független Magyarországért hozott áldozatuk viszont felemelte őket a hősök piedesztáljára. Az ő eszméiket követve válhatunk mi is hétköznapi hősökké.

Feladatunk ma sem kevés, szabadságunkat és önállóságunkat meg kell őriznünk és tovább adni utódainknak! Tovább építeni békében Magyarországot!

Merjünk mi is a hétköznapok hősei lenni!

Merjünk cselekedni a közjó és a nemzetünk érdekében!

Isten áldja meg a márciusi ifjakat!

Éljen a Haza!

 

Köszönöm, hogy meghallgattak.