A FILI a Szent Korona Dombnál

 

A szombati (2019. aug. 24.) "Templomkerti Esték" előadása előtt, a Szent Korona Dombnál, egyedülállóan lélekemelő találkozónak lehettünk részesei.

Résztvevői:

Előzmények:

Ezen előzményekkel szombat délutánra szerveztünk egy rövid, ünnepélyes oklevél átadást. Ennek forgatókönyve volt:
      (1) A helyi csapat felállása, énekpróba Groma Sarolt vezetésével;
      (2) A FILI felvonulása;
      (3) A fogadó csapat köszöntő éneke (Erdö, erdő. ...);
      (4) Az oklevél átadása;
      (5) Szentegyházi föld elhelyezése a Dombon;
      (6) Zárószavak;
      (7) A FILI éneklő elvonulása (Gábor Áron rézágyúja, ...).

A FILI esti fellépése egyébként óriási siker volt. A templomkertben - ahogy Makray Katica meg is említette - az "esték" sorozatban soha nem látott létszámú közönség gyűlt össze. Az M1 televízió is készített felvételeket.
A közönség adományait László Atya felajánlotta a FILI-nek.
Az előadás utáni bográcsgulyás végén Tanár úr az emlékkönyvünkbe - egyebek mellett - a következőt jegyezte be:

    " Jó itt, Máriaremetén, 10 éve voltunk itt, ...

Megköszönve fenti rendezvényünk segítőinek, résztvevőinek és Erdélyi Családnak az odaadó, lélekkel áthatott találkozót, kívánok a későbbiekben is hasonló, identitáserősítő összefogást és cselekvő együttműködést!

Korényi Zoltán

Elhelyezkedés a Szent Korona Dombnál

A „menetrend” ismertetése

Gyertyás határkövek

Érkezik a FILI

Osztály vigyázz!

Köszöntés

FILI

Szabó Enikő

Haáz Sándor

Oklevél átadás

Oklevél átadás

Erdélyből hozott föld elhelyezése

Lányok gyertyával

Fiúk gyertyával

Énekel a FILI

Záró üzenet

Örömködés

Készül a műsorvezető Schmittné Makray Katalin

Várakozó közönség

Schmittné Makray Katalin műsorvezetői köszöntője

Dr. Láng Zsolt polgármester úr köszönti a FILI-t és a közönséget

Énekel a FILI

Szólóének

Zoltán Attila és Éva gyermekei

Fotó: Zoltán Attila