A „Szállj magasra!” kitüntetés 2011. évi díjazottjának méltatása

Dr. Gősi Pálné

Dr. Gősi Pálné – mindenki számára Ági – a PPKSZ-nek alapítása óta lelkes, fáradhatatlan tagja.

Ha a szavazás előtt megkérdezzük, tiltakozva ezt mondta volna: „Díjat adni nekem? Hiszen semmi olyant nem csináltam, amit közülünk bárki más ne tenne meg!” Ne vitatkozzunk most vele ezen, hanem vegyük sorra, milyen is Ő.

Az első dolog, ami elmondható róla, hogy ízig-vérig nő. Mindig csinos, ápolt, kedves és mosolygós, de azért ha kell, határozott.

Igazi érző lélek, nyitott mások problémájára. Ugyanakkor a sajátjáról nem szeret beszélni, pedig az utóbbi időkben nehézségből jutott neki éppen elég.

Rendezvényeinken a polgári körök megalakulása óta részt vesz, de soha nem vendégként, hanem abban valamilyen feladatot vállaló szervezőként. Az ezekhez kapcsolódó megbeszéléseken ötleteivel igyekszik hozzájárulni a közös sikerhez, és ha mégsem valósul meg közülük mindegyik, nem sértődik meg, hanem támogatja a többség által választottat. Ez olyan fontos tulajdonság, ami adott esetben mind az egyén, mind a közösség javát szolgálja. Valahonnan rengeteg energiát kap, mert bár az élete úgy alakult, hogy egy pár éve már nem lakik Hidegkúton, mégis rendszeres látogatója a művelődési ház kulturális programjainak.

Végül, de nem utolsó sorban, kezdetektől fogva ő koordinálja a Polgárok Háza háziasszonyait, ami nemcsak azért nehéz feladat, mert több tucat – a feladatot önkéntesen vállaló – embert napra, órára beosztani szolgálatra úgy, hogy mindig mindenki a helyén legyen, önmagában sem egyszerű, de ezeknek az asszonyoknak sorsuk és lelkük van, amit bizony olykor-olykor ápolni kell. Ezt ő végtelen türelemmel meg is teszi. Sorolhatnánk még jó tulajdonságait, de nem szeretnénk őt zavarba hozni, mert meggyőződésünk, hogy a felsoroltak elegendőek annak bizonyítására, hogy az általunk röviden „Turul Díj”-nak nevezett PPKSZ kitüntetés az idén is méltó helyre kerül.

Kérünk Ági, hogy fogadd kis közösségünktől szeretetünk és nagyrabecsülésünk jeleként.

 

Budapest Pesthidegkút, 2011.szeptember 10.