Tisztelt megjelentek, Hölgyeim és Uraim!

Amikor Pesthidegkútra, kerületünknek erre a számomra kedves városrészére jövök, mindig megcsodálom a régi kőhidakat. Ezek az egyszerű, mégis méltóságteljes építmények régóta szolgálják hűségesen az itt lakó embereket, miközben történelmi idők tanúi voltak. Vajon mi mindenről tudnának mesélni?

Most, hogy a 171 évvel ezelőtti forradalomra és szabadságharcra emlékezünk, legszívesebben erről faggatnánk őket. Feljegyezték, hogy a nemzetőrség hivatalos sorozásán csaknem harmincan álltak itt a toborzók asztala előtt. Vajon látták-e hídjaink a pesthidegkúti legényeket, amint elindultak, hogy a szabadságharc honvédjává képezzék ki őket? Talán rajtuk keltek át, és talán elkísérte őket a falu apraja-nagyja is. És talán ezeken a hidakon keltek át a környező falvak későbbi nemzetőrei is, akik aztán az óbudai zászlóalj katonái lettek. Láthatták 1848 decemberében a visszavonuló honvédeket, vagy később Görgey, Knezić Károly katonáit is. Vajon hányan tértek vissza a lelkes fiatalok közül, és hányan áldozták életüket a szabadságért?

Bizony, sok mindenről tudnának regélni a néma kövek 1848-49 napjaiból is.

De a hidakról nem csak ez jut eszembe. A híd szimbólum: összeköt két oldalt, kapcsolatot teremt, áthidal. És ez az összekötő, áthidaló szerep az elmúlt évszázadok során e település rendeltetését is meghatározta.  Mert létének alapja lett, hogy Buda elővárosaként kapcsolatot, hidat teremtsen vidék és város között. Már a középkorban fontos útvonalak szelték át a Virágos-nyerget egyfelől Óbuda, másfelől a Hűvösvölgyi szoroson át Buda felé. Aki ezekbe a központokba igyekezett, Pesthidegkúton már úgy érezhette, a hídon van, egy napi járóföldre céljától.

A mai lakosság elődei javarészt telepesként érkeztek ide, és német identitásukat máig megőrizték. Megtanulták a befogadó ország nyelvét, megismerték a kultúráját, miközben önazonosságukat is megőrizték. Akaratlanul is híddá váltak két kultúra, két nyelv, kétfajta munkamorál, világlátás, szokásrendszer között.

Talán szimbolikus is, hogy a napokban emelték helyére és mától, 2019. március 15-től használható a Klebelsberg Kunóról elnevezett kulturkúriánk bejáratához vezető új híd. Akik ma reggel ide érkeztek a Hidegkúti út irányából, bízom benne, már azon jöttek át. Nem kőből van, hanem egybe öntött fémszerkezet, időtálló és biztonságos. Mindennapi békés életünkben talán megfeledkezünk, de történelmünk nagy pillanataira, hőseinkre emlékezve eszünkbe kell, hogy jusson, milyen fontos számunkra a kiszámíthatóság és a biztonság. Hogy országunkban, kerületünkben tudhatjuk, mire ébredünk holnap. Hogy stabil a gazdaságunk, a demokratikus jogrendünk, gyermekeink és unokáink jövője nincs elzálogosítva. Úgy fejlődünk és fejlesztünk, hogy nem éljük fel pénzügyi tartalékainkat. Ez ma természetes, de nem mindig volt így. Ezért jó ünnepeinkkor számot vetni, honnan jövünk, hol tartunk, mire kell vigyáznunk! Nagyon vigyáznunk!

Tisztelt ünneplők!

Pesthidegkútnak nincsenek feljegyzett 48-as hősei, emlékhelyei.  Még sincs kétségem afelől, hogy e városrész múltja sem szűkölködik olyan névtelen hősökben, akik 1848-49-ben a haladás oldalára álltak. A német nemzetiségűek nagy számban fogtak fegyvert a magyar szabadságharcosok oldalán, és ezzel láthatatlan, mégis élő hidat emeltek az ősi magyar lakosság és a németajkúak közös szabadságvágya közé.  

Joggal lehetünk hát büszkék a hídjainkra, valós és szimbolikus értelemben egyaránt!