Dr. Láng Zsolt polgármester úr ünnepi beszéde

Széna tér 2013. október 23.

„Itt nem voltak altábornagyok, itt nem volt stratégia és taktika, itt csak halálba menő tizennégy-húszéves gyerekek voltak, lányok is, akik betelvén egy istentelenség szörnyű ürességével, a hazugság emészthetetlen maszlagával, nekimentek felborítani a hegyet, megfordítani a történelmet, eszméletlen céltudatossággal élni vagy meghalni.”

Fekete Istvánnak – a Tüskevár, a Téli berek és a Vuk írójának (aki nem messze innen, a Tárogató úton lakott) – 1956. november 4-én, vasárnap, az Új Ember hasábjain jelentek meg a forradalomról szóló szép sorai. Aznap, amikor a hazaáruló kommunistákat segítő szovjet lánctalpasok megjelentek Budapest utcáin a magyar szabadságharc eltiprására.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezen az ünnepi évfordulón azokra a bátor férfiakra és nőkre, azokra a neves és névtelen hősökre emlékezünk, akik a kemény diktatúra éveiben ki merték mondani: Elég volt! Felidézzük a nemzeti összefogás emelkedett napjait, a tevékeny hazafiság mozgósító erejét, fejet hajtunk elődeink reményei és álmai előtt. Tisztelgünk a bátrak, a tiszták előtt, akik mertek hinni a változtatás lehetőségében. Tisztelgünk a vérbefojtott forradalom után meggyilkolt, meghurcolt, megfélemlített és megalázott honfitársaink előtt. De a mai ünnep annak is bizonyságát adja, hogy a szabadság, a függetlenség nemzeti akaratát nem lehet jeltelen sírokba zárni.

A II. kerület és a tér, ahol állunk, kitűntetett helyszíne volt az 1956-os küzdelmeknek. Itt vívta önfeláldozó harcát az a legendás csoport, amely - a Corvin köz után – a budapesti ellenállás meghatározó ereje volt. A végsőkig kitartó „Széna tériek” elszántságát jelzi, hogy halottaik száma a támadó szovjet páncélos erők veszteségeivel egyezett meg. Sokak felett pedig, akik nem haltak hősi halált, a vésztörvényszék mondott kíméletlen ítéletet. Minderről a korábbi évfordulók ünnepi rendezvényein sokszor szóltunk már, mégis fontosnak tartom újra és újra felidézni: véráztatta földön állunk, amelyhez mint magyarokat, és mint a kerületüket szerető polgárokat egyaránt a kegyelet és a büszkeség érzése fűz. Igen, újra és újra meg kell idézni a kivételes napokat, mert a múló idő senkit nem ment fel a feledés vétke alól.

Nem ment fel, hölgyeim és uraim, mert nemzeti históriánk minden dicsőséges dátuma, így 1956 is történelem, tanulság és példa. A forradalom már történelem, mert azóta évtizedek peregtek le, és az eseményeknek könyvtárnyi irodalma van. De tanulságai nem évülnek el, mert megmutatják, milyen a zsarnokság természete, milyen az idegen diktátumok járma, milyen az, amikor egy nép szabadságvágyát csak a sokszoros túlerő tiporhatja le.

Napjainkban, amikor már új nemzedékek ismerkednek múltunk szellemi örökségével, amikor már más jellegű kihívások követelnek helytállást, azt látom a jövő legnagyobb tétjének, hogy a ma embere, a ma ifjúsága miként érzi át, és hogyan képes követni a nagy elődök példáját. Abban, hogy 1956 áldozata és szellemisége minden hazáját szerető magyar életérzésévé váljék, mindannyiunknak óriási felelőssége van. Soha nem hagyhatjuk a homályba veszni múltunk legszentebb értékeit.

Tisztelt megemlékező honfitársaim!

Miközben megilletődött tisztelettel hajtom meg fejem a még közöttünk élő, de drámaian fogyatkozó egykori harcosok előtt, tudom, ők is azt akarják: tetteik adjanak hitet és erőt a ma feladataihoz is. Mert minden kornak megvannak a maga küzdelmei. Most, 57 évvel a forradalom után olyan időket élünk, amikor külső kényszerektől is meg kell óvnunk eredményeinket, önrendelkezésünket, gazdasági és politikai biztonságunkat. Olyan időket élünk, amikor éles politikai csatározások szabdalják szét erőinket, amikor sokan sorakoznak fel hamis ideák mögé, sokan árulnák ki ismét nemzeti érdekeinket, amikor meg kell védenünk hazánk, és benne szűkebb pátriánk vívmányait, békéjét és nyugalmát.

Hölgyeim, uraim, tisztelt emlékezők!

Tudjuk: az erkölcsi értékek és igazságok maradandóak. 1956 októbere 23-a is olyan jelképpé magasztosult, ami örök időkre hitet és reményt nyújt a nemzetnek. Minden példaadó szellemi örökség azért időtlen, mert soha nem veszít aktualitásából. Nagy nemzeti ünnepeinken ezek az értékek késztetnek, sőt köteleznek a számvetésre. Mit teszünk a magunk területén a jó célok érdekében? Hogyan alakítjuk sorsunkat, környezetünket, mit valósítunk meg, és mit mulasztunk el a saját hatókörünkben? Hogyan gondolkodunk a hazánkról, a múltunkról és a jövőnkről? Milyen elvek igazítanak el korunk zaklatott világában? Mit szeretnénk örökül hagyni gyermekeinknek, unokáinknak?

Tisztelt Ünneplők!

Néhány éve azzal a kívánalommal zártam ünnepi megemlékezésemet, hogy szeretném, ha a tisztelgés a nagy hazafias tettek előtt nem válna az ünnepi események formális gesztusává. Változatlanul hiszem: az ’56-os hősök áldozata is csak azzal nyerhet igazi értelmet, ha igazságuk beépül az utódok gondolkodásába, és két generáció múltán is utat mutat életünk hétköznapi küzdelmeiben. Ehhez kívánok mindannyiuknak sok erőt, kitartást!

Köszönöm a figyelmüket! További méltóságteljes, szép ünnepet kívánok!