Dr. Láng Zsolt polgármester úr 2012. március 15-i ünnepi beszéde

 

Hölgyeim és Uraim, tisztelt emlékezők!

 

      Miért van az, hogy 164 évvel egy történelmi esemény után még mindig megrendítő az emlékezés? Miért van, hogy hősi múltunk megannyi dicsőséges eseményénél ma is mélyebben érint meg március 15-e?

      Úgy vélem, azért, mert a magyarság minden erénye felszínre tört a XIX. század derekán. Olthatatlan vágya az önrendelkezésre, egy polgári létformára, és olyan áldozatos küzdelme a sokszoros túlerővel szemben, amely csak a legmélyebb hazaszeretetből fakadhat. Ettől magasztosulhatott 1848-49 olyan jelképünkké, amelyből – a legsötétebb időkben is -  erő és remény fakadt.

      A levert szabadságharc után még sok viharos évtized elnyomatása, sokféle önkényuralom zsarnoksága tette próbára népünket. De Táncsics, Petőfi, Kossuth, Széchenyi, a márciusi ifjak, a neves és névtelen hősök olyan helyet kaptak a magyarság tudatában, amely az áldozatos hazaszeretet szinonimája lett. Mert mindig is élt a bizakodás, ami a „negyvennyolcasok” példájából fakadt: élt 1956-ban, és él ma is. Változtak az idők, változtak a körülmények, de alapeszményeinket, melyeket a polgári forradalom nemzedéke vésett sziklába, nem kezdhette ki az idő.

     Gondoljuk csak végig, hány történelmi eseményből kreált azóta ünnepet a hivatalos politika? Egyiket sem igazolta vissza a jövő; szinte csak 1848-as forradalmunk tisztaságát nem érinthette soha árnyék.  Lehetett hallgatásba burkolni, szét lehetett veretni azokat, akik túlmerészkedtek az előírt korlátokon, de ez a dátum minden magyar szemében – kiölhetetlenül - a hazaszeretet jelképévé magasztosult.

 

      Ma szabadon ünnepelhetünk, de azért ne legyenek illúzióink. Mindig is voltak, vannak és lesznek olyan erők, amelyek ellen óvnunk, védenünk kell  nemzeti céljainkat, érdekeinket. Igaz, ma a magyar történelem kegyelmi időszakát éljük. Kegyelmi időszakát, mert sok minden csak rajtunk múlik, mert választott kormányunk és 1848 szellemisége – több mint másfél évszázad után - újra összetalálkozott.  Messzetekintő, rögös út kezdetén járunk, amely, ha nem is kecsegtet gyors sikerekkel, de építhet az összmagyarság  egyetértésére,  cselekvő hazafiságára és türelmére. Amely hisz az olyan alkotó közösségek erejében, mint amilyet a II. kerület és Pesthidegkút is megteremtett, és nemzetpolitikájában bizalommal épít rájuk.

 

Hölgyeim és Uraim!

 

      1848-ban egy parányi szellőből földrengető, máig ható vihart kavart a felkelés szele. Nagy rokonszenvvel figyelte harcunkat minden szabadságszerető nép, mert átérezte igazságunk egyetemes üzenetét. Ám azóta több mint másfél évszázad telt el, és nagyot fordult a világ. Napjaink küzdelmei már nem kívánnak véráldozatot, de elszánt és kemény fellépést igen.

Mert az egykor demokrácia bölcsőjének számító nemzetek politikusai mára időnként groteszk ellentmondásban vannak őseikkel. Mert ellenségünk a kishitűség, a csüggedés, a fásultság, ellenfelünk pedig minden és mindenki, aki nemzeti érdekeink ellen dolgozik.

Szabadságharcos hagyományaink ma arra köteleznek, hogy tegyük rendbe dolgainkat, hogy vívjuk ki és találjuk meg a méltó, minket megillető helyet a környező népek közösségében.

 

      Ezért fontos, hogy minden tisztességes embert e hazában magával ragadjon ennek a szép ünnepnek az üzenete. Ne csak ismerje, de élje is, érezze is mindazt a tudattartalmat, amit hordoz, amit jelent. Viselje büszkén kokárdáján a hűség, az erő, a remény nemzeti színeit, amelynek feltűzése sok korábbi március 15-én volt hitvallás és tüntetés.  S bár minden letűnt hatalom kisajátította a hősi idők eszményeit, tudnunk kell: 1848 nemzeti és polgári értékei, a reformnemzedék ideái nem tűrnek el torzítást, nem tűrnek félreértelmezést.  Időtlen rendelésüket épp’ ezért a legjobb tudásunk szerint kell beteljesíteni, hisz’ a jövőnek tartozunk ezzel. Amint azt Kossuth 1861-ben fogalmazta: A haza örök, s nem csak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.”

       E gondolatok jegyében kívánok minden jelenlévőnek emelkedett, meghitt ünnepet.