ÜNNEPI BESZÉD

Az 1956. október 23. Nemzeti Ünnep alkalmából

Széna tér, 2015. október 23.

 

Tisztelt Budai Polgárok, Magyarok, Honfitársaim!

Tisztelt Ünneplő Közönség!

 

„Forradalmunk a világtörténelem legtisztább forradalma. Az egyetemi ifjúság az egész magyar nép jogos követeléseiért fogott fegyvert és harcunk győzelemmel járt.”

Ezekkel a szavakkal kezdődött a Budapesti Orvostudományi Egyetem hallgatóinak felhívása.

Most, 59 évvel a kiáltvány megjelenése után már bizton tudjuk, hogy igazak voltak ezek a gondolatok, máig érvényesek az akkor öntudattal, bizakodással és reménnyel telt kijelentések.

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

Megszentelt helyen állunk, ahol minden szót, minden gondolatot és kifejezést felerősít a történelmi múlt.

Ahol más értéke van mindannak, amit mondunk, mert jelen van azoknak a hősöknek az emlékezete, akik harcukkal, a jövőbe vetett hitükkel és halálukkal örökre jelképpé tették a Széna teret.

A Szabadság napján a magyarok tabukat, szobrokat és egy olyan rendszert döntöttek meg, amely saját hatalmát csakis a félelemmel, a gyűlölettel és az erőszakkal volt képes fenntartani.

 

Minden szempontból világtörténelmi jelentősége volt a forradalomnak. Mert 1956 októbere előtt még soha nem volt példa arra, hogy egy felkelés ilyen gyorsan országossá váljon, ahogyan arra sem, hogy egy ilyen kis nép, mint a miénk fellépjen a világ egyik legnagyobb állama ellen.

 

Ahogyan azt is tudjuk, hogy 1956. november 4-én vérbe fojtották a magyar forradalmat.

A borzalmas budapesti gaztett miatt a kommunizmust az egész emberiség megvetése sújtja.” - írta erről az a nemzetközi kongresszus, amelynek tagjai között ott volt a híres francia író, Albert Camus is.

Az 1956-os forradalom leverését a kommunizmus logikájában a megtorlás követte. Ennek során több mint 20 ezer emberre szabtak ki börtönbüntetést és 229 embert végeztek ki.[1] Tízezreket internáltak és tartottak fogva.

A Széna tériek nyolc-kilencszázan voltak, közülük kilencvenegyet ítéltek el a forradalom leverését követően, 18-ukat tíz évre vagy annál is hosszabb időre, 15-üket halálra.

 

Kegyelemben csak egyiküket, Fónay Jenőt részesítették. A kivégzettek között volt a felkelőcsoport főparancsnoka, Szabó János, helyettesei Bán Róbert és Ekrem Kemál. Itt harcolt a forradalom legfiatalabb áldozata, az 1959-ben, három héttel 18-ik születésnapját követően kivégzett Mansfeld Péter is.

 

Hajtsunk közösen fejet a hősök emlékezete előtt. Azok előtt, akik megmutatták, hogy mit jelent a hazaszeretet, milyen hatalmas erő az összetartozás érzése, milyen tettekre vagyunk képesek a független Magyarország megteremtéséért.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

Az 1956-os forradalom egyértelmű, világos és bátor üzenetet küldött a világnak: mi magyarok szabadon, saját törvényeink szerint akarunk élni és jogunk van ahhoz, hogy büszkék legyünk nemzetünkre és magunk döntsünk sorsunkról.

 

Azt, hogy milyen ereje volt ezeknek a gondolatoknak, megmutatja, hogy a diktatúra évtizedei alatt még az emlékét is ki akarták törölni az emberek fejéből.

A magyarok ennek ellenére évtizedeken át őrizték a forradalom eszméit, mert csak ez adott erőt ahhoz, hogy hihessenek abban, hogy lehet még szabad és egységes a nemzet.

Ezért ma emlékezni is újra kell tanulnunk.

Emlékeznünk kell arra a korra, amely mindenkitől elvett valamit, volt, akitől csak a lakóhelyét, vagy a hosszú évek munkájának az eredményét, az értelmes munka lehetőségét, vagy a családját és volt, akitől az életet.

 

Nem csupán azért, mert az emberek ragaszkodnak az igazsághoz és általa a szabadsághoz, hanem mert a közös emlékezésnek nemzetösszetartó ereje van. Mert ahogyan József Attila írta: „A nemzet közös ihlet.”

És emlékeznünk kell az összetartozás erejére, mert ma is olyan korban élünk, hogy bármikor szükség lehet arra, hogy egységes nemzetként cselekedjünk.

 

Ezért bárhogyan is forduljon a világ, bármit is hozzanak a napi politikai események, tudnunk kell, hogy melyek azok az értékek, amelyekhez ragaszkodunk.

 

És emlékeznünk kell azért is, mert a forradalom üzenetei, tanulságai és emlékei velünk élnek, nemzeti identitásunk részévé váltak:

 

-         Ezért tudjuk, hogy ma is elsősorban magunkra kell számítanunk, saját dolgainkról magunknak kell döntenünk.

-         Ma is meg kell küzdenünk azért, ha a hazánk nemzeti, politikai és gazdasági függetlenségét akarjuk megerősíteni, megőrizni.

-         Változatlanul a tettekben hiszünk, abban, hogy érdemes kezünkbe venni sorsunk irányítását, mert csak így érhetünk el eredményeket.

 

A beszéd akkor igaz, ha tetté formálódik. 1956-ban olyan sokan akarták az életet, hogy a halált is vállalták érte. Ma nekünk nem kell ekkora áldozatot hoznunk, de hogy mit és hogyan teszünk, változatlanul meghatároz bennünket.

 

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ma is vannak olyanok, akik meg akarják mondani még most is, hogyan érezhetünk, hogyan legyünk magyarok, hogyan vigyázzunk hazánkra.

Tudjuk, hogy az európai nemzeteket, az európai létformát, a biztonságot, a kultúrát, a hitet ma olyan veszély fenyegeti, ami veszedelmesebb minden eddigi erőnél, amivel Európa valaha találkozott.

A legújabb kori világtörténelem eddigi legintenzívebb népvándorlása zajlik napjainkban.

Milliók menetelnek Európa fekeletről és délről. Ma már azt is tudjuk, hogy soraikban az üldözöttek mellett megélhetési bevándorlók, bűnözők, katonák, terroristák is vannak.

A történelem során idegenek soha ilyen könnyen nem jutottak be Európába. Európa mai vezetői pedig arról is lemondani látszanak, hogy megállítsák és megkérdezzék őket, kik ők, honnan és miért jöttek?

Európa ma gazdag, de gyenge. Ha pedig ezen az úton halad tovább, gazdaságilag is gyengébbé válik, társadalmilag pedig még kiszolgáltatottabbá.

Mi magyarok 1956 óta tudjuk, nemcsak az idegen megszállók és a gyilkosok okozhatják egy nemzet vesztét, hanem a tehetetlenség, a gyengeség és a halogatás is.

Mi tudjuk, hogy megsérti a nemzetek szuverenitását az, aki felelőtlenül kíván betelepíteni más kultúrájú népeket.

Mert fel kell tenni a kérdést, akarjuk-e önként feladni szabadságunkat, önrendelkezésünket, kultúránkat, határainkat, történelmünket és hitünket?

A magyarok válasza ma is az, ami 1956-ban volt. Magyarország megvédi magát, a határait és a szabadságát. 

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Történelmi múltunkra visszatekintve tudjuk, hogy csak olyan elvek mentén élhetünk, csak olyan döntéseket hozhatunk, amelyek nem csorbítják nemzeti függetlenségünket.

Ezt a felelősségteljes utat követjük a jövőben is, elkötelezettséggel Európa jövője, közösségünk és nemzetünk iránt.

Isten áldja Magyarországot, Isten áldja a magyarokat.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

(Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, ogy. képviselő)



[1] 1956 kézikönyve