ÜNNEPI
BESZÉD
Az
1956. október 23. Nemzeti Ünnep alkalmából
Széna
tér, 2015. október 23.
Tisztelt Budai Polgárok, Magyarok, Honfitársaim!
Tisztelt Ünneplő Közönség!
„Forradalmunk a világtörténelem
legtisztább forradalma. Az egyetemi ifjúság az egész magyar nép jogos
követeléseiért fogott fegyvert és harcunk győzelemmel járt.”
Ezekkel
a szavakkal kezdődött a Budapesti Orvostudományi Egyetem hallgatóinak
felhívása.
Most, 59 évvel a kiáltvány megjelenése
után már bizton tudjuk, hogy igazak voltak ezek a gondolatok, máig érvényesek az akkor öntudattal,
bizakodással és reménnyel telt kijelentések.
Tisztelt
Hölgyeim és Uraim!
Megszentelt
helyen állunk, ahol minden szót, minden gondolatot és
kifejezést felerősít a történelmi
múlt.
Ahol más értéke van
mindannak, amit mondunk, mert jelen van azoknak a
hősöknek az emlékezete, akik harcukkal, a jövőbe vetett hitükkel és halálukkal örökre jelképpé tették a Széna teret.
A Szabadság napján a magyarok
tabukat, szobrokat és egy olyan
rendszert döntöttek meg, amely saját hatalmát csakis a félelemmel, a
gyűlölettel és az erőszakkal volt képes fenntartani.
Minden szempontból világtörténelmi
jelentősége volt a forradalomnak. Mert 1956 októbere előtt még soha nem volt
példa arra, hogy egy felkelés ilyen gyorsan országossá váljon, ahogyan arra
sem, hogy egy ilyen kis nép, mint a miénk fellépjen a világ egyik legnagyobb
állama ellen.
Ahogyan azt is tudjuk, hogy 1956. november 4-én vérbe fojtották a
magyar forradalmat.
„A
borzalmas budapesti gaztett miatt a kommunizmust az egész emberiség megvetése
sújtja.” - írta erről az a nemzetközi kongresszus,
amelynek tagjai között ott volt a híres francia író, Albert Camus is.
Az 1956-os forradalom
leverését a kommunizmus logikájában a megtorlás követte. Ennek során több
mint 20 ezer emberre szabtak ki börtönbüntetést és 229 embert végeztek ki.[1]
Tízezreket internáltak és tartottak fogva.
A
Széna tériek nyolc-kilencszázan voltak, közülük kilencvenegyet ítéltek el a forradalom
leverését követően, 18-ukat tíz évre vagy annál is hosszabb időre, 15-üket halálra.
Kegyelemben csak egyiküket, Fónay Jenőt
részesítették. A kivégzettek között
volt a felkelőcsoport főparancsnoka, Szabó János, helyettesei Bán
Róbert és Ekrem Kemál. Itt harcolt a forradalom legfiatalabb áldozata, az
1959-ben, három héttel 18-ik születésnapját követően kivégzett Mansfeld Péter
is.
Hajtsunk közösen fejet a hősök emlékezete
előtt. Azok előtt, akik megmutatták, hogy mit
jelent a hazaszeretet, milyen hatalmas
erő az összetartozás érzése, milyen tettekre vagyunk képesek a független Magyarország
megteremtéséért.
Tisztelt
Hölgyeim és Uraim!
Az 1956-os forradalom egyértelmű, világos
és bátor üzenetet küldött a világnak:
mi magyarok szabadon, saját
törvényeink szerint akarunk élni és jogunk van ahhoz, hogy büszkék legyünk nemzetünkre és magunk
döntsünk sorsunkról.
Azt, hogy milyen ereje volt ezeknek a gondolatoknak, megmutatja,
hogy a diktatúra évtizedei alatt még az emlékét is ki akarták törölni az
emberek fejéből.
A magyarok ennek ellenére évtizedeken át őrizték a
forradalom eszméit, mert csak ez
adott erőt ahhoz, hogy hihessenek abban, hogy lehet még szabad és egységes a
nemzet.
Ezért ma emlékezni is újra kell tanulnunk.
Emlékeznünk
kell arra a korra, amely mindenkitől elvett valamit,
volt, akitől csak a lakóhelyét, vagy a hosszú évek munkájának az eredményét, az
értelmes munka lehetőségét, vagy a családját és volt, akitől az életet.
Nem
csupán azért, mert az emberek
ragaszkodnak az igazsághoz és általa a szabadsághoz, hanem mert a közös emlékezésnek nemzetösszetartó
ereje van. Mert ahogyan József Attila írta: „A nemzet közös ihlet.”
És emlékeznünk kell az összetartozás erejére, mert ma is
olyan korban élünk, hogy bármikor szükség lehet arra, hogy egységes nemzetként
cselekedjünk.
Ezért bárhogyan is forduljon a világ,
bármit is hozzanak a napi politikai események, tudnunk kell, hogy melyek azok az értékek, amelyekhez ragaszkodunk.
És emlékeznünk kell azért is, mert
a forradalom üzenetei, tanulságai és emlékei velünk
élnek, nemzeti identitásunk részévé
váltak:
-
Ezért tudjuk, hogy ma is elsősorban magunkra kell számítanunk, saját
dolgainkról magunknak kell döntenünk.
-
Ma
is meg kell küzdenünk azért, ha a hazánk nemzeti,
politikai és gazdasági függetlenségét akarjuk megerősíteni, megőrizni.
-
Változatlanul
a tettekben hiszünk, abban, hogy érdemes kezünkbe venni sorsunk irányítását, mert csak így érhetünk
el eredményeket.
A
beszéd akkor igaz, ha tetté formálódik.
1956-ban
olyan sokan akarták az életet, hogy a halált is vállalták érte. Ma nekünk nem
kell ekkora áldozatot hoznunk, de hogy mit
és hogyan teszünk, változatlanul meghatároz bennünket.
Tisztelt
Hölgyeim és Uraim!
Ma is vannak olyanok, akik meg akarják
mondani még most is, hogyan érezhetünk, hogyan legyünk magyarok, hogyan vigyázzunk hazánkra.
Tudjuk, hogy az európai
nemzeteket, az európai létformát, a biztonságot, a kultúrát, a hitet ma olyan
veszély fenyegeti, ami veszedelmesebb minden eddigi erőnél, amivel
Európa valaha találkozott.
A legújabb kori
világtörténelem eddigi legintenzívebb népvándorlása zajlik
napjainkban.
Milliók menetelnek Európa felé keletről és
délről. Ma már azt is tudjuk, hogy soraikban az üldözöttek mellett megélhetési
bevándorlók, bűnözők, katonák, terroristák is vannak.
A történelem
során idegenek soha ilyen könnyen nem jutottak
be Európába. Európa mai vezetői pedig arról is lemondani
látszanak, hogy megállítsák és megkérdezzék őket, kik ők, honnan és miért jöttek?
Európa ma gazdag, de gyenge. Ha pedig ezen az úton halad tovább,
gazdaságilag is gyengébbé válik, társadalmilag pedig még kiszolgáltatottabbá.
Mi magyarok 1956 óta tudjuk, nemcsak az idegen
megszállók és a gyilkosok okozhatják egy nemzet
vesztét, hanem a tehetetlenség, a gyengeség és a
halogatás is.
Mi tudjuk, hogy megsérti a nemzetek
szuverenitását az, aki felelőtlenül kíván betelepíteni
más kultúrájú népeket.
Mert fel kell tenni a kérdést, akarjuk-e önként
feladni szabadságunkat, önrendelkezésünket, kultúránkat, határainkat,
történelmünket és hitünket?
A magyarok válasza ma is az, ami 1956-ban volt.
Magyarország megvédi magát, a határait és a szabadságát.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Történelmi múltunkra visszatekintve
tudjuk, hogy csak olyan elvek mentén élhetünk, csak olyan döntéseket hozhatunk,
amelyek nem csorbítják nemzeti függetlenségünket.
Ezt a felelősségteljes utat követjük a jövőben
is, elkötelezettséggel Európa jövője, közösségünk és nemzetünk iránt.
Isten áldja Magyarországot, Isten
áldja a magyarokat.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
(Varga
Mihály nemzetgazdasági miniszter, ogy. képviselő)